#kihagyhatatlan Barcelona!
A legnagyobb kedvencek a katalán fővárosból, fine diningtól egészen az egyszerű kávézókig.
Barcelonát sokáig nagyon szerettem, gyönyörű látnivalók vannak, nagyon magas a gasztrokultúra is, nehéz igazán rosszat enni, de aztán az ipari turizmus megtette a hatását. Ahogy a felkapott városrészekből kivonultak a valódi boltok, és minden átalakult szuvenírshoppá, ahogy a turisták (én is!) elárasztottak minden kis autentikus sarkot is, a város óhatatlanul veszített a vonzerejéből, hiába csodálatos (és egyben #kihagyhatatlan) hely mondjuk a Park Güell, vagy a Sagrada Familia, ahova legalább évente egyszer azért visszatérek. [Korán kelők pedig menjenek fel korán a parkba, tömeg sincs, belépő sincs!] És megjelentek a szivárványos gofrik, az unikornisos reggeliző helyek, talán már a kürtős kalács is, ami végérvényesen egy város dzsentrifikálódását jelzi.
Közben pedig az igazi értékek elkezdtek eltünedezni, vagy legalábbis visszahúzódni. Ugyanis nem vesztek ám el teljesen, amikor több év kihagyás után alaposan felkészültem pár helyi foodie barátom javaslatai alapján, rá kellett döbbennem, hogy hiába hódította meg a tömegturizmus mára a legendás piac, a Boqueria 98%-át is, azért a helyzet továbbra is szuper, csak éppen tudni kell, hogy hol vannak a csiszolatlan gyémántok a sok csillogó portéka között. Pont ebben segítek ezzel a poszttal (is), azóta sokszorosan letesztelt, óriási kedvencek találhatók benne!
Mi is ez a #kihagyhatatlan sorozat? Itt leírtam:
#kihagyhatatlan helyek Kuala Lumpurban és Szingapúrban
mi az a #kihagyhatatlan? A #kihagyhatatlan kategóriába mindig olyan helyek kerülnek be, amik esszenciális részét képezik egy városlátogatásnak. Tehát nem kizárólag fine dining, hanem mindenféle stílusban (street food, kávéző, fagyi, bisztró, stb., amik épp az adott helyszínen kiemelkedőt tudnak) gyűjtök össze olyan helyeket, amikre joggal kérdeznek rá utólag a jól informált ismerősök, hogy
A folytatás csak előfizetőknek, de a lényeg: az éves díj már akkor megtérül, ha csak egyetlen egy rossz étkezéstől megmentelek… De ennél sokkal többet szeretnék: biztosítani, hogy csupa fantasztikus élményben legyen részed!